Simán legyőzték a győri lányok a Vasast

Győr+ Fotó: gyorietokc.hu
2024.05.18. 21:12

A Győri Audi ETO KC május 18-án a K&H női kézilabda liga 24. fordulójában a 9. helyen álló Vasast fogadta, s győzte le simán 41–22-re az Audi Aréna Győrben. A magabiztos sikerből a fiatalok, Rédecsi Polett és Kiss Diána is gólokkal vették ki a részüket.

Tizenöt nap alatt öt mérkőzést – három bajnoki találkozót, valamint két összecsapást az EHF FINAL4-ban – játszik a Győri Audi ETO KC, amely május 18-án a Vasas ellen kezdte meg a zsúfolt hajrát.

A fővárosiak ellen Per Johansson Haugstedet, Solberget, Győri-Lukácsot és Farkas Júliát nem nevezte, azonban két fiatal, Rédecsi és Kiss helyet kapott a keretben.

A meccsnek a Duijndam, Hovden, Gros, de Paula, Brattset Dale, Nze Minko, Fodor Csenge kezdővel vágott neki az ETO, és a jó védekezésnek köszönhetően, valamint a gyors egyéni villanások révén hamar megnyugtató előnyre tett szert (10. p.: 8–3). Már az első negyedórában „szétfutották” a lányok az ellenfelet – ebben Hovden és Nze Minko vállalt kulcsszerepet. A különbség növelésében az is sokat segített a hazaiaknak, hogy a Vasas előbb 7, majd újabb 5 percig nem talált hálóba (16. p.: 11–4). A játékrész hajrájára a zöld-fehérek a kétszámjegyű differenciát is megközelítették, amikor a 27. percben Gros átlövésből vette be Balog kapuját, fél perccel a szünet előtt pedig a tíz is meglett közte (19–9).

A második félidőt 20–9-es előnyről kezdhették a lányok, a zöld-fehér gólok sorát pedig a csapatkapitány, Brattset Dale 700. győri találata nyitotta. A villámléptű győri gólgyárosok, Hovden és Fodor a fordulás után sem vettek vissza, védekezésben azonban kicsit visszaesett a koncentráció, így a 40. percben Per Johansson kért időt, hogy rendezze a sorokat (26–15). Ez jól sült el: a lányok öt-egyes sorozatot produkáltak, így az utolsó negyedórának plusz tizenötről vághattak neki (31–15), Oftedal és Kristiansen pedig gondoskodtak róla, hogy a hajrában se kelljen izgulni.

A végjátékban aztán a két szélen Rédecsi és Kiss is szóhoz jutott, s mindkét fiatal élt a lehetőséggel – egymás után váltotta gólra helyzeteit. Bár az utolsó szó a Vasasé volt, a találkozó végkimenetele egy percig nem volt kétséges: az ETO magabiztosan, 41–22-re nyert a piros-kékek ellen.

Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője: – Nagyon elégedett vagyok a meccsel. Egyértelmű cél volt, hogy diktáljuk a tempót, de a Vasas jó játékra késztetett bennünket, éppen ezért a kapuban, a támadásban és a védekezésben mutatott teljesítménnyel is elégedett vagyok. Tudtuk, hogy a Vasas nagyon sok keresztjátékkal készül, ami nagyon jó volt nekünk, mert az Esbjerg és a Metz is keresztekkel, duplakeresztekkel játszik, amire nagyon jól fel tudtunk készülni. Emellett a második félidővel is elégedettek vagyunk, mert a javuló kapusteljesítmény mellett is növeltük az előnyünket. Összességében elégedett vagyok, mert az egész heti munka tükröződött a játékunkon, és a második félidőben a játékosaim „meg tudták védeni” a kapusunkat, jól sikerült felhasználnunk ezt a mérkőzést. Most pihenőnap következik, aztán készülünk a Debrecenre és a FINAL4-ra. Végezetül nagy öröm volt, hogy Rédecsi Polett és Kiss Diána ekkora mosollyal lépett pályára és gólt is szerzett. Harminc éve vagyok a sportágban, de ez a legnagyszerűbb dolog, amikor ilyen élményt, lehetőséget adhatunk a fiataloknak.

Rédecsi Polett, a Győri Audi ETO KC balszélsője: – Teljesen más érzés itthon pályára lépni. Nagyszerű volt, örülök, hogy ilyen pozitív élménnyel gazdagodtam. Nálunk a taktikai elemek gyakorlása és elsajátítása volt ezúttal a fő cél, és emellett felszabadult, színes játékot mutattunk az apróbb hibák mellett. Hálás vagyok a lehetőségért.

Konkoly Csaba, a Vasas SC vezetőedzője: – Azokat a sablonokat lehet mondani, hogy különleges érzés volt visszatérni, hiszen hosszú idő után ez volt az első alkalom, hogy az Audi-arénában csapatot vezettem. Ami részcélokat megfogalmaztunk, többé-kevésbé sikerült megvalósítanunk. Tudtuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, és az egyik legörömtelibb dolog, hogy mindkét csapat sérülés nélkül hozta le ezt a találkozót. Jövő héten még van egy nagyon fontos meccsünk a Fehérvár ellen, erre nagyon kell készülnünk a bennmaradás kiharcolása érdekében, az ETO pedig a FINAL4-ban szerepel majd. A kezdés kicsit indiszponált, bátortalan volt, a második félidőben ezzel szemben dobtunk tizenhárom gólt. A védekezésünk sokszor állította nehéz helyzetbe a kapusainkat, de az első félidőben Balog Juditnak voltak olyan védései, amikkel tartotta bennünk a lelket. Amit elterveztünk, a magunk szintjén megvalósítottuk, úgyhogy elégedettek lehetünk.

Balog Judit, a Vasas SC kapusa: – Tudtuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, de nem felemelt kézzel érkeztünk Győrbe, voltak részfeladataink, amelyeket támadásban és védekezésben is sikerült hellyel-közzel megvalósítanunk. Nekünk a következő vasárnap a fontos, és remélem, hogy amik ma sikerültek, akkor is menni fognak, a hibákat pedig elfelejtve tovább tudunk majd lépni.

Forrás és fotó: gyorietokc.hu

Kapcsolódó témák: #Győri Audi ETO KC | #női kézilabda |