Száz pontot szórt, négyes döntőben SERCO UNI Győr!

Győr+ Fotó: Dr. Németh-Csigai Krisztina
2025.01.05. 19:11

Bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe a SERCO UNI Győr női kosárlabda-csapata! Cziczás László együttese a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiát (DKKA) fogadta vasárnap az Egyetemi Csarnokban.

Dombai két büntetőjével kezdődött a találkozó, majd Angyal emelt be egy triplát. Több mint két perc után szerezte első kosarát a fehérvári gárda (7–2). Dombai és Kiss V. is hármast dobott (15–4). A folytatásban kicsit feljebb zárkózott a DKKA (18–12). Garbin trojkájával tíz pontra nőtt a győri előny (25–15). A szakasz Telenga kosár plusz büntetőjével zárult (28–16).

A második negyedet 4–0-val kezdték a mieink, időt is kért a vendégek edzője. Itt is több mint két perc kellett az első vendégkosárhoz, egy triplával volt eredményes a DKKA, amire Garbin egy hasonértékű kosárral felelt (35–19). Nem sokkal később már 40–21 volt az UNI Győrnek, ismét időt kért a vendégek edzője. Kiss Virág hármasával húsz pont lett közte (43–23). Dubei triplájával folytatódott a mérkőzés. A félidő 53–28-hazai vezetéssel zárult.

A vendégek kosara nyitotta a második félidőt, erre Goree hármassal felelt. Újabb triplákkal növelte előnyét a hazai csapat (63–32) és a folytatásban is Cziczás László együttese dominált. A zárófelvonás előtt 78–37 volt a javunkra.

A nagy előny birtokában is jól pörgött a győri csapat, a dobások pontosságával viszont ekkor már voltak gondok. Így is simán, 83–41-re vezettünk a 34. percben. Ismét beindult a pontgyártás, 87–41-nél a vendégek edzője kért időt. Időközben Garbin, majd Dubei is kipontozódott. Szép lassan a száz pont közelébe ért a Serco (38. perc: 95–47). Angyal Barbara 3,6 mp-cel a vége előtt két büntetőt dobhatott, egyik sem ment be, de végül Goree dudaszós kosarával meglett a 100 pont, és a biztos továbbjutás.

SERCO UNI Győr–Dávid Kornél KA 100–51 (28–16, 25–12, 25–9, 22–14)

Cziczás László: – A legfontosabb, hogy jó energiával játszottunk, igazi nagybetűs csapat voltunk. Jól elosztottuk a terheket, a pontszerzésből is sokan kivették a részüket. Amire szerettük volna felhasználni ezt a mérkőzést, az sikerült. Most egy nap pihenőt kapnak a lányok, aztán pedig elkezdjük a felkészülést a Sopron elleni Európa Kupa-meccsre.

Kiss Virág: – Egy másodpercig sem álltunk meg, csapatként játszottunk, bízom benne, hogy ezt tudjuk folytatni, mert kemény meccsek állnak előttünk. Ha ezt az edzésmunkát visszük tovább, annak meglesz az eredménye, mert komoly céljaink vannak az EK-ban és a bajnokságban is.

Szentpáli Gergő: – Sok sikert kívánok a győrieknek a négyes döntőben. A sebességben vannak hiányérzeteim, ezen kell dolgoznunk, hogy javuljunk. Védekezésben visszatérünk az alapokhoz, a januárt arra használjuk fel, hogy ebben olyan szintre jussunk, melyre a februári, számunkra fontos meccseken nagy szükségünk lesz.

Laufer Gabriella: Gratulálok a győrieknek. Kemény, fizikális meccs volt, kijött a különbség a két csapat között. Látjuk hova kell fejlődni, gyorsaságban kell felvenni a versenyt a jobb csapatokkal.

Forrás: gyorikosar.hu

Kapcsolódó témák: #Győr | #női kosárlabda | #SERCO UNI Győr | #sport |