Szoboszlai Dominik: Nincs vesztenivalónk

Győr+ Fotó: MTI
2024.06.12. 08:06

Szoboszlai Dominik szerint a kiemelkedő csapategység segítheti a magyar labdarúgó-válogatottat abban, hogy minél messzebb jusson a pénteken rajtoló Európa-bajnokságon.

„Még ha ez most kicsit bután is hangzik, addig szeretnénk jutni, ameddig csak lehet. A csapategység kiváló, ahogy küzdésben is az a válogatott” – mondta az MTI kérdésére a csapatkapitány.

„Elmondtam a csapatnak is, mindenki úgy vágjon bele az Európa-bajnokságba, hogy nincs vesztenivalónk, de ha a ránk jellemző mentalitással küzdünk, akkor valami nagyszerűt érhetünk el.”

A Liverpool futballistája a dél-bajorországi Weiler-Simmerbergben töltött első napról kifejtette, a hétfő esti érkezéskor mindenkinek jól esett, hogy kisgyerekek várták az együttest.

Elmesélése alapján az első nap semmi különleges nem történt, elfoglalták a szállást, az első edzés pedig még csak most következik.

„Most még nem izgulok, de saját magamra is kíváncsi vagyok, hogy szombaton, amikor elindul a busz a stadionba, akkor hogy érzem majd magam” – mondta 23 éves támadó, aki megerősítette, fizikálisan teljesen rendben van, azaz az izraeliek elleni szombati meccsen érzett kisebb problémája nem veszélyezteti a játékát négy nap múlva, a Svájc elleni Eb-rajton.

Szoboszlai elárulta, két-három napja tudta meg, hogy az Eb-k történetének legfiatalabb csapatkapitánya lesz, amit óriási megtiszteltetésnek nevezett. Hozzátette, ez nagyban köszönhető Marco Rossi szövetségi kapitánynak is, mert fiatal kora ellenére bízott benne.

„Húzós volt az első év. Sosem vagyok teljesen elégedett magammal, mert mindig mindent lehet jobban csinálni. Első szezonnak ezt elfogadom, de szeretném, ha a következő még jobb lenne. Általában pozitívan fogom fel a dolgokat, éppen ezért nem viselt meg, hogy az utolsó négy meccsen kevesebb lehetőséget kaptam, mint az előző negyvenen, így már az Eb-re tudtam koncentrálni még akkor is, ha inkább játszottam volna” – mondta első liverpooli idényéről Szoboszlai, aki eddigi karrierje legnehezebb pillanatának azt tartja, hogy sérülés miatt ki kellett hagynia az előző kontinensviadalt.

Mint fogalmazott, utána nem volt a csúcson mentálisan, mert egy olyan erős csoportban öröm lehetett volna játszani, melyben az akkor címvédő portugálok és világbajnok franciák mellett a németek szerepeltek még.

Szoboszlai arról is beszélt, hogy természetesen sokat segít, ha a szurkolók mögöttük állnak. Megjegyezte, előtte van az a kép, hogy mennyien voltak a 2016-os, franciaországi Eb-n az utcákon, neki ez sokat segít, de biztos abban, hogy a többieknek is. A magyar csapat szerdán nyilvános edzést tart, amelyre a helyiek nagyjából 500 jegyet kaptak.

A magyar válogatott szombaton a svájciak ellen Kölnben kezdi meg a szereplését a kontinensviadalon, majd Stuttgartban előbb június 19-én a házigazda németekkel, négy nappal később pedig a skótokkal találkozik a csoportkörben.

Forrás: hirado.hu