Vereséggel kezdett a győri csapat a női kosárlabda Euroligában

MTI Illusztráció: O. Jakócs Péter
2024.10.10. 21:15

A SERCO UNI Győr hazai pályán kikapott az olasz Veneziától csütörtökön a női kosárlabda Euroliga nyitófordulójában.

Eredmény:
D csoport, 1. forduló: SERCO UNI Győr-Venezia (olasz) 59-80 (14-18, 20-16, 11-24, 14-22)

A magyar csapat legjobb dobói: Goree 13, Dubei 10, Garbin 10

A győriek három győzelemmel kezdték meg az NB I-es szezont, ám Cziczás László vezetőedző még a nemzetközi nyitányon sem számíthatott Bridget Carletonra. A kanadai kulcsember egyelőre a tengerentúlon tartózkodik, mivel a Juhász Dorkát is foglalkoztató Minnesota Lynx-szel bejutott a WNBA döntőjébe.

Az olasz bajnok is sikeres idényrajton van túl, mivel a Szuperkupa elhódítása után az első két bajnokiját is megnyerte.

A csütörtöki meccs 6-0-val kezdődött, de az ötödik percben már az Európa Kupában háromszor döntős velenceiek vezettek, akik sorozatban 13 pontot dobtak. Dombai Réka triplái újabb lendületet adtak a házigazdáknak, de a második játékrészben nyolc pontra megléptek a vendégek. Dubei Debóra, a válogatott csapatkapitánya is hármast dobott, a nagyszünetben 34-34 volt az állás.

Térfélcsere után mindkét oldalon lelassult a játék, alig esett kosár, közben a magyar válogatott Goree Cyesha is elérte a tíz pontot a hazaiaknál. A 25. percben ismét a Győr állt jobban (41-40), Ekkor újabb hullámvölgy következett, és az ellenfél 13 ponttal elhúzott, az utolsó negyed 45-58-ról indult. Hamarosan 15 pontra nőtt a különbség, innen pedig már nem volt visszaút a sok labdát eladó és távolról gyengén célzó zöld-fehérek számára.

A győriek szerdán a cseh USK Praha otthonában szerepelnek.

Kapcsolódó témák: #női kosárlabda | #SERCO UNI Győr |