![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-3.jpg)
A bajnokság tizedik fordulójában a BFKA-Balatonfüred csapatát fogadták a Magvassy Mihály Sportcsarnokban a győri fiúk.
A mérkőzést a Paár, Győri-Dani, Sokoray, Ásványi, Sövegjártó, Nagy sorral kezdte a győri csapat, a kapuban Décsivel.
Ezúttal nem kezdték jól a mérkőzést a hazaiak, több mint négy percet kellett várni az első találatukra (1-2). Sokoray által gyorsan érkezett a második gól is, azonban egymás után két labdát is eladtak a zöld-fehérek és a 10. percbe érkezve már a vendégeknél volt az előny (2-4).
Ekkor érkezett a pályára, Goór és Czene is, azonban Goór nem töltött sok időt a pályán, szűk egy percet követően kettő perces kiállítást kapott. Az emberhátrányból kétszer is eredményesek tudtak lenni a hazaiak: először Sövegjártó bombázott távolról a kapuba, majd Sokoray is gólt lőtt (12. perc 4-4). A 16. percben Goór ismét a kispadra kényszerült, de ezzel a lehetőséggel sem tudott élni a vendég csapat, a ETO-Uni Győr újabb gólt szerezett hátrányban, míg ők kapura lövésig sem jutottak el. Nagy két találatával már három gólos előnyben voltak a hazaiak a 22. percben (9-6), de Barnyák kettő perces kiállítása következett ezután, így ismét hátrányban kellett játszania a győri fiúknak. A három gólos vezetést a hátrány ellenére is tartották, melyben sokat segített az is, hogy az ellenfél is emberhátrányba került. Nagy hétméteres góljával 12-9-re módosította az állást, de Mátés utolsó másodperces találatával a félidei eredmény: 13-9 alakult.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-7-700x467.jpg)
A második játékrészre ugyanazt a kezdősort küldte a pályára Kovácsovics László, egy kivétellel; a kapuban ezúttal már Takács állt. Az első hazai támadásból Ásványi sajnos nem tudott eredményes lenni, a következőben viszont már Sokoray talált a kapuba (33. perc 14-9). Az első tíz percben folytatták a győriek a stabil védelemnek köszönhetően az előny növelését (40. perc 17-13) és a 45. percre már hat gólos előnyben voltak (20-14).
Érkeztek a cserék is a pályára, Gaál és Pápai kaptak lehetőséget, majd visszatért a pályára Czene is, aki rögtön az első támadásból gólt szerzett (46. perc 21-14). Azonnal időt is kért a vendégek vezetőedzője, de közelebb férkőzni nem tudtak sőt, Czene és Sövegjártó góljaival könnyen tartani tudták előnyüket a zöld-fehérek. (51. perc 23-17). Az 52. percben Goór megkapta harmadik kettő perces kiállítását is, így a mérkőzés végéig ő már a lelátóról nézhette az eseményeket. Az utolsó percekben a hazaiak a 7-6 elleni játékot is gyakorolhatta, ebből Barnyákot kétszer is megtalálták, így a vezetés nem került veszélybe annak ellenére sem, hogy az ellenfélnek több esélye is volt üres kapus gólt szerezni. Az 58. percben a balatonfürediek még időt kértek, de a komolyabb felzárkózáshoz ez az időkérés már kevés volt, a végeredmény: 29-24.
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-12-700x467.jpg)
Kovácsovics László: “Alakulgat szépen lassan az a katica… Gratulálok a csapatnak!”
AGROFEED ETO-UNI Győr – BFKA-Veszprém 29 – 24 /13-9/
Agrofeed ETO-UNI Győr: DÉCSI (3 védés 27%), TAKÁCS (6 védés 29%), Sokoray 3, Kőhalmi 1, Győri-Dani 2, Goór, Kovácsovics, BARNYÁK 3, Ásványi 1, Nagy 3, Czene 4, Mátés 3, SÖVEGJÁRTÓ 5, Pápai, PAÁR 2, Gaál 1
Vezetőedző: Kovácsovics László
Edző: Horváth János.
Forrás: etokc.hu
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-3.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-5.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-2.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-4.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-6.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-7.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-8.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-9.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-10.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-11.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-12.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-13.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-14.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-15.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-16.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-17.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-18.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-19.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-20.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-21.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-22.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-23.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-24.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-25.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-26.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-27.jpg)
![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2021/11/ETO-BFKA-Balatonfured-VN-28.jpg)
Galéria: Vig Norbert