Erdélyt nehéz röviden jellemezni, főleg úgy, hogy senki ne akarjon hozzátenni, kiegészíteni, vagy ellentmondani, hogy "az pedig nem is úgy van." Székelykő azonban vitán felül az egyik legszebb látványossága. Nincs olyan ideutazó, aki ne akarna visszatérni, ne sorolná, hogy mennyi mindent nem sikerült megnézni, mert nem jutott rá idő. Történelmi és földrajzi emlékek sorakoznak egymás mellett, és bár sem a hegyeket, sem a várakat nem hozhatjuk haza, az emlékek velünk jönnek.
Sokak nagy szerelme Erdély. A földrajzi vagy történelmi terület megnevezésén lehet vitatkozni, hiszen Székelyföld a helyiek szerint is külön világ, de az biztos; nehéz megmondani, miért olyan különleges visszajárni ide.
Örök emlék a transzfogarasi út (amelyet egyébként rengeteg autóreklámban is viszontláthatunk!), a Madarasi Hargita kopjafákkal és szalagokkal tarkított hegycsúcsa. Erdélyben találjuk Aradot és a vajdahunyadi várat is; tragikus és jelentős történelmi momentumok helyszíneit.
Torockó a Székelykő hármas hegycsúcsának árnyékában fekszik, vára már rég nincs, és az egykori bányászváros pár száz fős lakossága sem jelentős – ugyanakkor túlnyomó többségük továbbra is magyarnak vallja magát, és ez nem kis szó, hiszen a településre többször is telepítettek be németeket. Házai jellegzetes, szász stílusban épültek, a kis faluban a városias, polgári épületek különleges hangulatot keltenek. Az igazi kuriózumot azonban a falu minden pontjáról látható Székelykő adja.
A különleges elhelyezkedésű hármas hegy több szempontból is egyedi: egyrészt fekvése miatt magassága csalóka, hiszen a faluból nézve egyértelműnek tűnik, hogy északi (vagy az egyszerűség kedvéért: a bal oldali) része a magasabb, felérve azonban egyértelmű, hogy pont fordítva van. Másik sajátosságát pedig reggelenként figyelhetjük meg: kétszer kel fel a Nap Torockó felett. A nyár egy részében a forró égitest alig bukik ki a horizont mögül, néhány percre világosba borítja a települést, majd el is tűnik a hegy mögött, hogy kicsivel később “ismét felkeljen”. Reggel 6 óra körüli időpontban látható a jelenség, így érdemes egy korai ébredést (vagy egy hosszú éjszakát…) rászánnia annak, aki itt jár.
Torockó azonban nem csak a békés pihenésé; idén hatodjára rendezték meg itt a Double Rise Festivalt, ami mind zenei minőségében, mind hangulatában tükrözi a hazai felhozatalt, mégis egy szűkebb, szinte családias környezetbe helyezve azt. Természetesen a névadáson kívül is erős szerepe van a Székelykőnek a koncertek alatt: ideális esetben, tiszta időben a hegy sziluettje mögül lassan kibukó Hold fénye ad sejtelmes hangulatot a nagyszínpadnak.
A Székelykőre való feljutás nem könnyű túra, de úgy tartják; aki a Székelykőn nem járt, az nem találta meg élete értelmét. Külön speciális felszerelést a csúcs nem igényel, de a nagy szintemelkedések és a meredek kaptatók próbára tehetik a kevésbé edzett túrázókat (a falu 530 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, a hegycsúcsok 1130-1280 méter közötti szinten).
Viszont a csúcs minden fáradtsággal töltött percet megér; és egy különös, bár nem meglepő konfliktus helyszíne is a hegy. Sok sziklán és szabad felületen láthatunk magyar vagy román zászlókat, festéknyomokkal tarkítva. Időről-időre ezek a zászlók cserélődnek, átfestik őket a másik nemzet lobogójára. Augusztus közepén magyar színekben pompázott a csúcs, ott jártunkkor pedig épp a Kaukázus koncertje adta az alapzajt a Double Riseról.
Székelykő és Torockó együtt igazi unikum; a falu egyszerűsége, egyedi kocsmái, árusai, főtere a hatalmas hegy előterében mindenkinek megér egy látogatást.