Szigeti Sándor kollégánk anyák napi jegyzete.

Amikor Édesanyánk még köztünk volt, két anyák napját is tartottunk egy évben. Az első hagyományosan május első vasárnapjára esett. Gyerekként persze fel sem tűnt, hogy anyu ekkor is a konyhában sürgött-forgott, és készítette a többfogásos ebédet. A nagy csokor virág és a kedves köszöntés természetesen soha nem maradhatott el, de ugyanúgy, mint máskor, ő tette az asztal közepére a gőzölgő húslevest, az ünnepi alkalmakra tartogatott, féltve őrzött porcelántáljában. Csak amikor már nagyobbak lettünk, akkor jutott eszünkbe, hogy legalább ezen a napon tehermentesítsük. Ez azután szépen meg is honosodott a családban.

Volt azonban egy másik anyák napja is, ezt leginkább én tartottam. Húszéves lehettem, amikor először vettem neki virágot a születésnapomon. Nagyon meglepődött, hirtelen nem is tudta, mit mondjon. „Neked van születésnapod, akkor miért én kapok virágot?” – kérdezte. „Azért te kapsz, mert nélküled én sem lennék itt” – válaszoltam, mire mindketten elérzékenyültünk. Utána ebből is hagyomány lett, minden évben felköszöntöttem a születésnapomon. 58 éves volt, amikor meghalt. Már tizennyolc éve nincs közöttünk, de nincs olyan nap, hogy ne gondolnék rá. Miért írtam le mindezt? Hogy becsüljük meg és szeressük az édesanyákat, amíg vannak nekünk.

Illusztráció: depositphotos.com