Bármilyen hihetetlen, de ballag a gyerek. Aki már nem is annyira gyerek. Vagy mégis? Hiszen nem volt az olyan rég, hogy megszületett, hogy megtette az első bizonytalan lépéseket, hogy először formálta mondattá a szavakat. Pár éve csak, hogy együtt indultunk az iskolába...

Ezekben a napokban velem együtt szülők tízezrei csodálkoznak rá lányaikra, fiaikra. Elegáns kosztümös, öltönyös fiatalok sétálnak ki meghatottan az alma mater kapuján. Búcsúznak az iskolától, egymástól, búcsúznak a gyermekkortól. Felnőttek. Nézzük őket büszkén és aggódva. Az írásbeli és a szóbeli vizsgák után, néhány hét múlva hivatalosan is érettnek nyilvánítják őket.

Keresik az útjukat, s ki előbb, ki utóbb, de mindenki megtalálja helyét a világban. Szerencsére a felnőtté válás nem köthető egyetlen dátumhoz, így lekésni sem lehet róla. Mi pedig itt leszünk mögöttük biztonságnak, kapaszkodónak, ha szükségét érzik és elfogadják.

Hamvas Béla gondolatai pedig jó útravalóul szolgálhatnak: „A nagy útban nincsen semmi rejtély. Az ég hatása: jónak lenni, a föld hatása a bőség, az ember hatása a rend. Mindenkinek csak egyetlen dologra van szüksége, igazan élni.”

Ennél többet egyetlen szülő sem kívánhat ballagó gyermekének.