Valami történik. Legalábbis, a közbeszédben az ETO-t illetően. Érezhető, hogy a győriek számára mindig fontos csapat most már más színezetben jelenik meg, mint pár éve. Ehhez azonban nem csak a jobb foci kell, hanem a kommunikáció is.

Szeretném leszögezni, hogy jegyzetet (glosszát, karcolatot, kommentárt, stb. – jelen cikkemben nem műfajértelmezésbe szeretnék belebonyolódni, szóval maradjunk a jegyzetnél) írni általában véve jó dolog az újságírónak. Mégiscsak egy személyesebb műfaj, nem történéseket vagy mások által elmondott közleményeket hozunk a nagyérdemű tudtára, hanem a saját gondolatainkat. Bár azt sosem felejtem el, amikor még kezdő újságíróként ültem egy mentorom mellett, aki csak fáradtan felsóhajtott, amikor jegyzetet kértek tőle. „Már megint…” – és nekiállt.

Én – és nézzék el nekem, hogy így kezdem a mondatot, de hát ez, mint írtam, egy személyes műfaj -, örömmel írok jegyzetet. Még nagyobb öröm, ha van foganatja, neadjisten’ válaszolnak is rá. Ez történt legutóbb, mikor a Vasas-ETO párharc legfrissebb felvonása kapcsán írtam a Győr+ Hetilapba (ez az írás pedig online formában is megjelent itt, a gyorplusz.hu-n).

Bevallom, utólag hívták fel rá a figyelmem, de az etofutball.blog, azaz a Hosszabb, mint zöld blog reagált írásomra, a szerzőtől – számomra – már ismert intelligens, de azért némiképp csípős stílusban. Van, amire szeretnék reagálni.

Először is, köszönöm a reakciót! Érdemes lett volna végigszenvedni a mérkőzést (valóban szenvedés volt), és akkor értelmet nyernek a soraim. A “Gyerünk, gyerünk, Angyalföld!” ugyanis az ETO táborából is ugyanolyan egységesen hangzott, ahogy a “Hajrá ETO” a másik oldalról, bár a közvetítésben nem tudom, mennyire jött ez át. A helyszínen nagyon jó volt. A többit Facebookon talán már mások leírták helyettem, bár egy gyors fotóra azért kifutottam az Ajka elleni izgalmak közepette a hétvégén. De ígérem, tavasszal kiemelt figyelmet fordítok idegenbeli meccseken, hogy megörökítsem máshol is az ilyesmit:

Megállapítás. A jegyzet célja nem az eredmény leközlése volt, hanem éreztetni, hogy ez is “csak” egy meccs volt, és bár keserű szájízzel jöttünk haza, mégis, jobb volt, mint a Honvédtól, ahol még sálat is égettek az ellenfél ultrái…

És a dilivonat. Ez az a rész, amit viszont szeretnék megcáfolni. Nincs semmiféle “dilivonat”. Jellemzően az ember a saját munkájáért tud felelősséget vállalni, így én is ezt teszem: főszerkesztőként alapvetésnek tartom, hogy beszámoljunk a városi sportcsapatok eredményeiről, lehetőleg minél szélesebb körben: legyen az foci, kézi, kosár, vagy pétanque. És ez szakmai szempontból egyformán vonatkozik más, városi csapatokra is – még mielőtt az a vád érne, hogy csak az ETO-val foglalkozunk, az én személyes érdeklődésem folytán. Igen, tény és való, nem negyven, hanem nagyjából három éve járok meccsre, de alapvetésnek tartom, hogy mindegyik sportcsapatunk egyenlő felületet kapjon tőlünk. Ez nem dilivonat, hanem egy irányvonal.

Jó dolog, hogy beszélünk az ETO-ról, én ennek inkább örülnék. Azt látom, hogy mióta rendszeresen foglalkozunk a csapattal, érdekli is az embereket a téma, és ez a cél – beszéljük meg! Azt is, ha jók vagyunk, és azt is, ha rosszak. Jobb lenne, ha nem adnánk hírt a csapatról?

A szezon egyik legizgalmasabb meccse jön, a Gyirmót jön “idegenbe”, papíron a tavaszi szezont kezdjük ezzel most vasárnap, 17 órakor, az ETO stadionjában. Legyünk kint minél többen, szurkoljunk a hideg ellenére is – és találja meg mindenki az örömét a meccsben!

A szezon végén pedig remélhetőleg a feljutásnak örülhetünk, és városi népünnepélyről számolhatunk majd be…