Az olimpia híreinek árnyékában adtunk hírt Koszonits Patrikról és Fülesről, akik azért keltek útra, hogy felhívják a figyelmet a hányatott sorsú szamarakra. A napi történésekről Patrik az „Ott vagyunk már?” című Facebook-oldalon számol be, innen tudjuk, hogy néhány napja kishíján feladta álmát.
Hogy mi gátolta volna meg a mindössze tizenkilenc éves fiatalembert a negyvennaposra tervezett túra teljesítésében? Közbejöhetett volna egészségügyi probléma, anyagi gondok, de akár a zord időjárás is útjukat állhatta volna. De ennél alattomosabb tényező jelent meg: maga az ember.
Patrik július 4-én indult el Ásotthalomról egy négyszáz kilométeres sétára kedvenc csacsijával, Fülessel. Kifejezetten szamarak számára szeretne egy rezervátumot létrehozni, pont olyan céllal, mint amit a megszokott házikedvencek, mint a kutyák vagy a macskák megmentésére szakosodott menhelyeket is szoktak. A figyelemfelkeltés miatt hosszú útra indultak és a zajos siker nem maradt el: a jelentős médiaérdeklődés rájuk irányította a reflektorfényt és ennek (is) köszönhetően számos támogatóra leltek. Patrik szállást és ételt kapott, Fülest pedig olyan mérhetetlen mennyiségű szeretettel halmozták el, ami minden patásnak a javára válna.
Nem túl nagy örömmel tapasztalhattuk azonban, hogy a többmillió futballszakértőből többek már az állatvédelemre is szakosodtak, akik aztán nem is átallottak magukban tartani a véleményüket. Patrik bejegyzései alatt, a támogató kommentek mellett megjelentek az első, bántó szándékú vélemények is. Olyanok, akik tudni vélik, hogy ami Fülessel történik, kimeríti az állatkínzás fogalmát. A fiatalember eleinte türelmesen magyarázta, hogy azt a napi húsz kilométert otthon is megteszik. Nem szamárháton ügetve, hanem komótosan sétálva. Egymás mellett bandukolnak a nemes cél érdekében. Érdekes, mert az észrevételek mind magánszemélyektől érkeztek és egy állatorvos, vagy állatvédő szervezet sem volt a hőzöngők között. Patrik végül a nyomás hatására „cserecsacsival” folytatta útját, a hazaszállított Füles pedig ugyan úgy sétál, mint ahogyan azt tette a gazdája mellett is, csak éppen a megszokott környezetében.
Az ásotthalmi duóra érkezett reakciók tökéletes példái a social media területén működő elmebajnak. Az internet adta lehetőségek túlontúl megengedőek és teljes mértékben nélkülözik az empátiát. Be tudunk állítani káromkodásszűrőt és olyan kulcsszavakat is, amelyek nem kívánatosak egy adott tartalomnál. Az érzelmi intelligenciára azonban nincs szűrő. Nincs olyan rosta, amin át kellene mennie minden egyes felhasználónak, mert hiába nem tartalmaz trágárságot egy adott gondolat, az attól még lehet abuzáló. A káros hatásoknál pedig egyszerűen megjósolhatatlan, hogy az adott egyénre hogyan hatnak az interakciók, mit váltanak ki a céltáblává vált bántalmazottból. Igen, verbálisan vagy írásos formában is lehet bántalmazni. Ez nem a túlérzékenyített világ hozadéka, csupán az emberek embertelen reagálása azokra a dolgokra, amelyekkel nem értenek egyet.
Értelmes keretek között lehet ugyan véleményt kifejteni, de a bántó szavak köszönőviszonyban sincsenek a közös gondolkodás építő erejével. Intelligencia kérdése is, mert minél többet tud valaki, annál inkább tisztában van a tudása hiányosságaival. És aki rendelkezik ezzel a hatalommal, tudja, hogy nem kell beleszólnia olyan dologba, amihez végképp nem ért. És Patrik csak egy a sok közül, akit sikerült elbizonytalanítani. Sokak pályája vagy vállalása kap gellert a rossz szándék miatt, ami persze teljes mértékben nélkülözi a hozzáértést vagy szakmaiságot. Az ilyen örök nyomot hagy a bántalmazottban, a kommentelő pedig továbbáll, és szedi sorra az „áldozatait”, bele sem gondolva az okozott károkba. Gondolkodás és következmények nélkül ejtenek sebet, vesznek el életcélt vagy a legrosszabb esetben életet azok, akik páros lábbal tapossák a tettek vagy az akarat apró virágait, ezek a név és arc nélküli hangok, és nincs ez így jól.
Arany Jánostól álljon itt zárszóként egy idézet:
„Legnagyobb cél pedig,
itt, e földi létben
ember lenni mindég,
minden körülményben.”
Illusztráció: depositphotos.com
Kapcsolódó cikkünk a témában: