Két nap múlva, január 12-én emlékezünk a doni áttörésre, történelmünk egyik legsúlyosabb tragédiájára, amikor a 2. magyar hadsereg közel 130 ezer embert veszített. De mi is történt pontosan 1942-43 telén?

A magyar kormány a németek követelésére egy teljes hadsereget, 200 ezer embert küldött a keleti frontra. A katonák 1942. tavaszán érkeztek meg a Szovjetúnióba, ahol szövetségeseikhez csatlakozva heves harcok következtében elértek a Don folyóig. A tél közeledtével itt védekezésre rendezkedtek be. Az volt a fő feladatuk, hogy a mintegy kétszáz kilométer hosszú frontszakaszon biztosítsák a Sztálingrád felé nyomuló németek csapatokat. 

Időközben azonban a világtörténelem egyik legvéresebb és legkegyetlenebb csatájában a szovjet Vörös Hadsereg bekerítette a németeket, akik elkezdték kivonni megmaradt csapataikat a térségből.

A szovjetek a Don mentén január 12-én, -30 fokos hidegben kezdték meg előrenyomulásukat és nagyon hamar áttörték a rosszul felszerelt és számbeli hátrányban lévő magyar védőállásokat. A katonáknak embertelen körülmények között, többszörös túlerővel szemben kellett helytállniuk.   Hősiesen harcoltak, ám január 16-ára a 2. magyar hadsereg arcvonala felbomlott, 17-én pedig elrendelték a visszavonulást. A III. hadtestet azonban elvágták a többi magyar egységtől és a németek utóvédként vetették be őket.

Nyolcvan évvel ezelőtt a 2. magyar hadsereg gyakorlatilag megsemmisült a Don-kanyarban. A történészek szerint 50 ezren estek el, és ugyanennyien megsebesültek, a hadifogságba esettek száma  pedig közel harmincezerre tehető. Ezért a doni áttörés a magyar hadtörténet legnagyobb veresége, történelmünk gyásznapja.