
A lakosságszám növekedésével drágulnak az ingatlanok
Győrújbarát, Vámosszabadi és Győrzámoly is szerepel azon a húszas toplistán, amelyet Belügyminisztérium adott ki a legnagyobb lakosságszám-növekedést elért településekről.
Tovább csökkent 2024-ben az állandó lakosok száma Magyarországon, de a változás mértéke településenként eltérő tempójú volt. A nagyvárosok esetében a lakások áremelkedése is hozzájárult a kiköltözések felerősödéséhez az ingatlan.com elemzése szerint.
2025 január elején 9 721 685 fő volt Magyarország állandó lakossága, ami 43 ezer fős csökkenést jelent az előző év elejéhez képest. Az egyes települések népességszám változása között jelentős különbségek figyelhetők meg. – áll az ingatlan.com friss elemzésében, amely ismerteti, hogy a lakosságszám alakulásával párhuzamosan hogyan alakultak az lakásárak a különböző településeken.
A vármegyeszékhelyek összlakossága 0,4 százalékkal, azaz több mint 15 ezer fővel csökkent, így alig haladja meg ma már az 1,6 millió főt. Kivétel nélkül mindegyik nagyvárosban csökkenés következett be. A legkisebb mértékű csökkenés Szombathelyen történt, az állandó lakosok száma, 0,5 százalékkal 74 ezer alá mérséklődött. Ugyanakkor a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 18 százalékkal 754 ezer forintra nőtt.
Debrecenben és Szegeden is 1.437-1.770 fővel csökkent az állandó lakosok száma, Balogh László szerint ebben szerepet játszhat, hogy az ipari beruházások miatt bekövetkező lakásdrágulás miatt egyre többen költöznek a nagyvárosok agglomerációs övezetébe is. Debrecenben ugyanis az átlagos négyzetméterár idén március közepén 945 ezer forintot tett ki az ingatlan.com adatai szerint, ami 19 százalékos emelkedést jelent. Szegeden ezzel párhuzamosan 22 százalékkal 887 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár.
A felmérés szerint Győrújbarát a lakosságszám-növekedést elemző toplistán a kilencedik helyen szerepel, itt 804 ezer forintos négyzetméterenkénti árral kell számolni ingatlanvásárlás esetén, Vámosszabadi a 13., ahol viszont jóval borsosabb árat kérnek az ingatlanokért: itt 857 ezer forinttal kalkulálhatunk. Győrzámoly a 15. helyen áll, 811 ezer forintos négyzetméterárral, a vármegyében pedig Nagycenk a legelitebb, itt 878 ezerrel számolhatunk.