Újszülöttnek minden vicc új, tartja a mondás. A megszokott dinnyés standnál álltam, beszélgettem a termelőkkel, amikor egy úr érkezett beszerezni a friss gyümölcsöt és közölte: ő dinnyehéjat fog savanyítani. Az újságíró ezt nem, hogy kipróbálja, de meg is írja…
Ha családi gazdaságtól vásárol az ember, előbb-utóbb már ismerősként köszöntik egymást a pult túloldalán állóval és fennáll a lehetősége annak, hogy aki kellően nyitott, az társalgásokba is keveredik. Nem véletlenül járok évek óta a megszokott helyre a szezon legszebb portékáiért: a gyümölcs és a beszélgetések jó ízét is fel tudom idézni magamban. Itt kezdtem el kulináris kalandozásomat, és jöttem rá arra is, milyen finom a jéghideg dinnye egy kis feta sajttal. A dinnyehéjas sztori azért is fogott meg, mert hiszek a zero waste-ben és még abban a szellemben nevelkedtem, ahol nem dobtunk ki ételt és a tányérra is annyit kellett szedni, amennyit inkább a gyomor, és nem a szem kíván.
A dinnye szigorúan vett értelemben tökféle, azaz zöldség és ugyan úgy a kabakosok családjába tartozik, mint az uborka. C, A, B1, B3 és B6 vitamint tartalmaz, és gazdag kalciumban és magnéziumban is. Gyerekkoromban azt is megtanultam, hogy a „héjában van a vitamin”, tehát az alternatív felhasználást még mindig nem vetettem el.
Így a komposzt helyett a héj a vágólapon landolt. Egy kis piros belet azért hagytam és hámozóval megszabadítottam a kemény résztől a héjat. Az így kapott félholdakat hasábokra daraboltam.
Elsőként a kovászolni valót készítettem össze: az üvegbe állítgattam a szeleteket, gyűrtem mellé egy kis kaprot, mustármagot, fokhagymát (de lehet borssal is gazdagítani az ízvilágot), a halom tetejére kenyérszeletet tettem, majd sós vizet forraltam. Ezen a ponton feleslegessé vált minden matematikaóra, ugyanis nem űrmérték vagy súly döntött a mennyiségekről, hanem a kóstolás. A kellően sós eleggyel felöntöttem az üveg tartalmát és a napsütésre bíztam a továbbiakat.
A következő adagot már savanyítottam. Itt sem használtam a keservesen megszerzett tudást, az ecetes-sós-cukros elegyet ízlelgetéssel állítottam a család szája ízére. A mű dunsztba került (értsd: napokra a takarójában felejtettem és ott is maradt volna valahol az emlékezet leghátsó szegletében, ha nem írok róla).
A tökéletes tisztaságú elegy – papírforma szerint – veszített fényéből, a második napra elindultak a folyamatok és az illatolás során megállapítottam, hogy egyelőre nem tér el az élmény a kovászos uborkáétól.
A következő nap nem változott a savanyúság viselkedése, így izgatottan vártam a másnapra kitűzött kóstolást.
És eljött a premier napja! Az eredmény fenomenális: észre sem lehet venni az uborka és dinnye közti különbséget, az eltérés csupán az állagban észlelhető. A dinnyehéj megőrizte a ropogósságát, abszolút nem „lottyadt” meg, mint a „koviubi”. A következő adagot (mert bizony, lesz) már ezzel a tapasztalással készítem, és a héjától kicsit mélyebben fogom megszabadítani.
Annak, aki számtanilag és mértanilag is perfekcionista, azért mellékelem a hivatalos receptet (mivel sajnos nem én találtam fel a spanyolviaszt, vagyis a savanyított dinnyehéjat), amit az internet egyszerű keresésével másodpercek alatt elő lehet varázsolni.
Kovászos dinnyehéj
Hozzávalók 4 személyre: 5dl víz, 30g só, 1kg dinnyehéj, 2 csomag kapor, 1ek. szemes feketebors, 1 szelet kenyér, vagy krumpli (kifinomultabb családoknál burgonya).
Ecetes dinnyehéj
Hozzávalók 2 db egyliteres üveghez: 1kg dinnyehéj, 5dl víz, 5dl ecet, 3dkg só, 18dkg cukor, mustármag, chilli, torma, gyömbér (ízlés szerint) a fűszerezéshez.