A Vámosszabadin élő Póta István közel húsz éve járja a vidéket határon innen s túl, és kemencéket épít.

Régen a falusi mindennapok szerves része volt a kemence. Sütöttek benne, fűtöttek vele, köréje gyűlt a család apraja-nagyja, zugában macska melegedett. Később megváltozott az életmód, kemencét már csak mutatóban lehetett látni egy-egy régi parasztházban, míg manapság reneszánszát éli ez az ősi tűzhelytípus. A Vámosszabadin élő Póta István közel húsz éve járja a vidéket határon innen s túl, és kemencéket épít.

A vándorkemencés – ismerőse édesapja nevezte egyszer így, és rajtamaradt. S mivel a név kötelez, egyre többfelé kapott megbízást. Munkának indult, hobbi lett belőle, majd életformájává vált a kemencézés. A mezőkövesdi fiatalember autógépésznek tanult a Széchenyi István Főiskolán. Megszerette Győrt és letelepedett, az élet azonban úgy hozta, hogy mérnöki diplomájával mégsem a szakmában helyezkedett el.

„Mindennel is foglalkoztam, számítástechnikával, autókkal, házépítéssel. Az akkori kollégám kitalálta, építsünk kemencét. Az öcsém pincéjében megcsináltuk. Folytattam a munkám, közben jött egy újabb kemence, aztán még egy, most már a négyszázadikon is túl vagyok. Jelenleg egyedül dolgozom, s bár kemény fizikai munka, nekem mégis inkább játéknak tűnik, felszabadult jelenlét és időtlen pillanatok tengere. Testedzésnek sem utolsó, mert van súlya a vödörnek, a téglának, a talicskának, de szerencsére bírom. Az elején még másfajta munkákat is elvállaltam, aztán lassanként ennek rendeltem alá mindent. Féltem, hogy előbb-utóbb megunom, de nem így lett. A kezem, a szemem arra figyel, amit készítek, de gondolatok nélkül. Ezáltal könnyűvé válik a munka, amit leginkább egy meditatív állapothoz tudnék hasonlítani. Ugyanakkor az alkotás öröme megvan. Szeretem, hogy amit építek, közösséget alkot, hiszen egy-egy sütésre összejön a család vagy a baráti kör.”

A kemencéhez sokszor sparhelt is társul, így még jobban kihasználható. Minél alacsonyabb egy kemence belső tere, annál jobban süt. Ha begyújtunk, először bekormosodik belül, majd leég a korom, kifehérednek a téglák, melyek hőmérséklete ilyenkor 350 fok körül lehet. Ekkor kezdődhet a sütés.

István nem csak építi, használja is a kemencét, ami legalább akkora élvezetet nyújt neki, mint maga az alkotás. Aki már próbálta, tudja, hogy a benne készült ételek íze mással összetéveszthetetlen. S hogy mit lehet benne sütni? Gyakorlatilag bármit, kenyeret, húsokat, tésztákat, pizzát, de az ő kedvence a kétnapos tésztából készített kenyérlángos, amit fokhagymával és olívaolajjal ízesít.

A vándorkemencés elégedett ember. Azt mondja, nem kell, hogy sok munkája legyen, csak amennyi éppen elég. Szerinte jobb lenne a világ, ha nem akarnánk mindig mindenből még többet.