Lassan négy évtizeddel ezelőtt, az akkori Szovjetúnió területén történt a súlyos következményekkel járó atomkatasztrófa. A Vlagyimir Iljics Leninről elnevezett erőmű robbanása a mai napig az egyik legsúlyosabb eseménynek számít.

Habár a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség csak 56 közvetlen áldozatot tart nyilván, közvetett okozója volt a robbanás kiváltotta sugárzás a pajzsmirigyrákban elhunytak számának ugrásszerű emelkedésében és mintegy 40 ezer művi vetélésnek.

A baleset okát még ma sem ismerjük pontosan. Az első közlemények szerint a 4-es reaktorban keletkezett tűz okozott olyan erejű robbanást, aminek következtében radioaktív anyagok kerültek a levegőbe. A számos műszaki hibával működő üzem a mai tudásunk szerint valóban egy időzített bomba volt.

A sugárterhelés elleni védekezést erősen hátráltatta az, hogy a Szovjetúnió igyekezett eltussolni az eseményeket, és csak később értesítette a nemzetközi hatóságokat. A széllel a Kárpát-medence fölé is jelentős mennyiségű mérgező anyag érkezett, a legnagyobb dózist Svédország kapta. Az első híradások csak két nappal később, április 28-án említették a katasztrófát.

Az akkori szovjet vezetés felelőssége, hogy a robbanás hírét csak napokkal később hozták nyilvánosságra. Az elbagatellizált mérési eredmények, a késleltetett cselekvés közvetlenül és közvetetten több tízezer ember halálát okozta. A kihullott és levegőben szálló cézium mennyisége súlyosan terhelte a környezetet.

A csernobili atomkatasztrófa hatására megkérdőjeleződött a szovjet atomenergia-ipar biztonsága. A pripjatyi események utóhatása nagy nyomást helyez az ukrán, fehérorosz és orosz gazdaságra, mivel az áldozatok egészségügyi gondozása és az érintett területek tisztítása még most, majd’ negven évvel később is feladat.

A 4-es blokkot a szivárgó és napjainkban is aktívan fertőző radioaktív anyagok kordában tartása érdekében beton szarkofággal fedték és egy védőobjektumot is építettek köré.