Jó és rossz döntéseink nyomát viselhetjük egy életen át magunkon, de nem mindegy, milyen minőségben. A tetoválás művészet, ahol a test a vászon.

Gondi Dórával és Brilich Ádámmal, a győri Gold Gate Tattoo stúdió megálmodóival beszélgettünk a divatról, a művészi szabadság jogszabályi korlátairól és arról is, hogy mi az, amire már ők is nemet mondanak.

A több ezer éves múltra visszatekintő eljárás a bőr pigmentálását változtatja meg a bevitt színezőanyagok segítségével. Egy minta felvarrása során apró tűszúrások százai, nagyobb minták esetében ezrei érik a bőrfelületet mire kirajzolódik az áhított kép, amelyet aztán élethosszig viselünk. Érdemes ezt végiggondolni mielőtt belevágunk, és ez nemcsak a kép, hanem a művész kiválasztására is igaz.

„Magyarországon semmilyen szabályozás nincs érvényben arra vonatkozóan, kiből lehet tetováló. Egy vállalkozói engedély kiváltásával már meg is lehet kezdeni a tevékenységet” – avatott be Gondi Dóra. A helyzet azonban még ennél is árnyaltabb: mint mindenben, ebben a mesterségben is többen látnak üzleti lehetőséget, akik aztán súlyos tíz- vagy százezrekért vállalják a kezdők képzését, amiért a tanfolyam résztvevői „diplomát” kapnak – ez azonban megtévesztő lehet, hiszen semmiféle akkreditációt, vagy az Országos Képzési Jegyzékben szereplő tevékenységet nem takar. Ez globális jelenség, nem a magyar rögvalóság: külföldön sincs iskola, vagy egyéb iskolarendszerű képzés a szakma művelőinek.

Az őskor első tetoválásai leginkább pontok és egyszerű vonalak voltak, a mai technikáknak és eszközöknek köszönhetően már teljesen realisztikus ábrákat tudnak készíteni. A művészek úgy számolják, csupán az esetek 10-15 százalékában varrnak egyedi elgondolás alapján, a többi minta divatból kerül fel. Brilich Ádám kérdéssel válaszolt: „Miért számít az, hogy jelentősége legyen? Nem az esztétikum az első számú szempont? A tetoválásra én mint alkotásra tekintek, az egy régi elgondolás, hogy mindennek jelentőséget kell adni. Akinek sok tetoválása van, nem tud mindenhez jelentést társítani. Ha csak arról szólna, akkor az embereknek egy apokaliptikus életet kellene élnie.” Inkább az igényes, esztétikus kialakításra törekszenek és rengeteg munkaórát és energiát fektetnek bele abba, hogy fejlődjenek. A tanulási folyamatot a gyakorlás és mások munkáinak elemzése jelenti, de benne van az is, hogy el kell fogadni, hogy bizonyos technikákban mindenki más szinten tart.

Az extrém kéréseknek csak észszerű kereteken belül tesznek eleget. Mindenre létezik alternatíva, de olyan tetoválást, ami súrolja az erkölcs határait, már nem vállalnak. Minden nézőpont kérdése és az alkotási folyamatnak nincs szabályrendszere, csak esztétikai és erkölcsi háttere – vallja Ádám, majd hozzátette: a tetoválás nem egy sík felületre kerül fel. A test domborulatait követve, az izmok áramlatait figyelembe véve kell kialakítani a mintát úgy, hogy a felület és a test formája harmóniában legyen.

A tetoválás művészetét már nem lehet egzakt módon, csak a tudásra és tehetségre alapozni. Ádám szerint aki nem költ a marketingre és csak a háttérben alkot, soha nem szerez annyi vendéget, mint amennyit a munkája minősége alapján tudna. Többen esnek bele abba a hibába, hogy elérnek egy szintet és meg is ragadnak azon, mert nem hajtja őket az állandó fejlődés iránti vágy, sőt: ha valaki nem ismeri fel a hibáit, kártékony is lehet – véli Brilich Ádám.

A Gold Gate műhelyében Dóra és Ádám megosztják a munkát – míg a csapat hölgy tagja a pontozásos technikában kiemelkedő, Ádám a realisztikus ábrázolásban jeleskedik. Abban mindketten egyetértenek, hogy szükséges lenne a jogi szabályozás és egy felügyeleti szerv egyrészt a „munkaköri alkalmasság” meghatározására, másrészt pedig az elrontott munkák miatti felelősségre vonás érdekében is, hiszen a pénztárca vékonyításán kívül egy életre szóló traumát is okozhat egy elrontott tetoválás.