Száztíz éve, 1914. december 27-én hunyt el Herman Ottó természettudós, néprajzkutató, polihisztor. 1835. június 26-án született Breznóbányán (ma Brezno, Szlovákia) szepességi szász családban, eredeti neve Carl Otto Herrmann volt. Tizenkét éves koráig csak németül beszélt, bár hétéves korától magyarul tanult. A természet iránt már gyerekként érdeklődött, ideje nagy részét megfigyeléssel és gyűjtögetéssel a szabadban töltötte.
Orvos apját 1847-ben a Felvidékről áthelyezték Alsóhámorba, fia a miskolci evangélikus főgimnáziumban folytatta tanulmányait. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején, 14 évesen honvédnek jelentkezett, de az otthonról elszökött kamaszt atyai engedély híján hazaküldték. Németes nevét megkurtítva ettől kezdve Herman-nak írta, és élete végéig Kossuth Lajos híve maradt. 18 évesen beiratkozott a bécsi politechnikumba, de apja halála miatt nem végezte el. Géplakatosnak állt, hogy segítsen eltartani édesanyját és hat testvérét. Bécsben rendszeresen bejárt a természetrajzi múzeumba, ahol egy tudós rovargyűjtő vele rajzoltatta meg rovartani dolgozatainak ábráit, és vele preparálta a rovarokat.
A császári sereg behívójára nem jelent meg, így 1857-ben büntetésből kényszerrel sorozták be, és Dalmáciába vezényelték, két évet szolgált Raguzában. 1861-ben leszerelhetett, de nemsokára önkéntesnek állt, előbb az Itália függetlenségéért küzdő carbonarik mozgalmába, majd 1862-ben részt vett az oroszokkal szembeni lengyel januári felkelésben. 1863-tól Kőszegen fényképészként dolgozott. Megismerkedett Chernel Kálmán ügyvéddel, természetbúvárral, akinek ajánlásával a Brassai Sámuel vezette kolozsvári Erdélyi Múzeum Egylet preparátora lett.
Körutakat tett Erdélyben és a Mátrában, pókokat és a madarakat tanulmányozott. Ekkor írta meg első színikritikáit és útirajzait a Magyar Polgár című kolozsvári lapba. A nagy szerelem Jászai Mari színésznő személyében érte utol, akinek a kezét is megkérte, ám a frigy nem jött létre, mert Jászai a Nemzeti Színházba szerződött. 1874-ben Budapestre költözött, és egy év múlva Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter kinevezte a Magyar Nemzeti Múzeum természettudományi tárának őrsegédjévé. 1877-ben elindította és tíz évig szerkesztette a tár folyóiratát, a Természetrajzi Füzeteket. Megírta a Magyarország pókfaunáját feltáró háromkötetes könyvét, amelyben 314 pókfajtát, köztük 36 újat mutatott be. Felhívta a figyelmet a filoxéra veszélyére, és szorgalmazta a homoki szőlőtermesztést.
Nagy része volt az Állatvédő Egyesület 1883-as megalapításában. A Függetlenségi és 48-as Párt tagjaként kapcsolatban állt Kossuth Lajossal, akit Torinóban többször felkeresett. 1879-ben Szeged, majd később Miskolc, illetve Törökszentmiklós országgyűlési képviselőjévé választották. 1885-ben feleségül vette a nála húsz évvel fiatalabb Borosnyay Kamilla írónőt. Megrendezte az országos millenniumi kiállítás halászati és pásztor bemutatóját, 1888-ban tanulmányutat tett Norvégiában.
Az 1890-es évektől a néprajz, a nyelvészet, a paleolitikum kori régészet felé fordult, nevéhez fűződik a hazai ősemberkutatás megkezdése. Megírta A magyar halászat könyvét, elkészítette a magyar állattartás összefoglalóját és szakszótárát. Támogatta Miskolc és Borsod Vármegye Múzeumának megalapítását, a létesítmény 1953 óta a nevét viseli. Alapítója és 1892-től elnöke volt a Magyar Néprajzi Társaságnak, 1900-ban megkapta a francia Becsületrend lovagkeresztjét. 1891-ben nemzetközi ornitológus kongresszust szervezett, majd 1893-ban létrehozta a Magyar Ornitológiai Központot, a későbbi Madártani Intézetet, amelyet haláláig igazgatott.
Az általa indított Aquila című folyóirat a hazai madártani kutatások központi orgánuma lett. 1901-ben jelent meg legnépszerűbb könyve A madarak hasznáról és káráról címmel. Miután Chernel István ornitológus először 1902-ben megszervezte a madarak és fák napját, kezdeményezte annak rendszeres megünneplését, amit aztán az 1906. évi I. törvénycikk írt elő az iskoláknak, majd egy 1994-es kormányrendelet május 10-ére tűzött ki. Tizennégy könyvet, több mint 1100 cikket, tanulmányt, monográfiát írt a néprajz, a természettudomány, a barlangászat, a környezetvédelem, a nyelvtudomány és a régészet témakörében. Hetvenöt éves korában Pesten a már alig halló, gondolataiba feledkező tudóst elütötte egy villamos.
Akkori sérüléseiből még felépült, ám amikor 1914 decemberében egy szekér gázolta el, a lábadozás során kapott tüdőgyulladásba belehalt. Díszsírhelyen temették el a Kerepesi úti temetőben, 1965-ben hamvait végakaratának megfelelően Miskolcon, a felsőhámori temetőben helyezték végső nyugalomra. A Miskolchoz tartozó Alsóhámoron egykori nyaralója, a Pele-lak 1964-től emlékházként működik. Szobra a lillafüredi Palotaszálló alatti függőkertben látható. Miskolcon gimnázium és emlékpark őrzi nevét, a város halálának 100. évfordulója alkalmából posztumusz díszpolgári címet adományozott neki. 2014-ben a budapesti Kossuth téren felavatták mellszobrát, és a Nemzeti Környezetügyi Intézet országos Herman Ottó-emlékévet szervezett a tiszteletére, ekkor avatták fel kőszegi szobrát is. 2015-től az addigi Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet Herman Ottó Intézet néven folytatja munkáját, és Herman Ottó Szellemisége Díjat is alapított. Idén december elején a Néprajzi Múzeumban nyílt meg a “Legzseniálisabb s legmagyarabb tudósunk, Herman Ottó” című tárlat. A múzeum legnagyobb műtárgya a Herman Ottó gyűjtéséből származó, fából faragott, hatalmas bödönhajó.