Kedden reggel naposabb és felhősebb tájakkal is találkozhatunk. Elsősorban az Északi-középhegységben lesz párás, ködös az idő. Napközben egy hidegfront hatására nyugat felől egyre többfelé számíthatunk esőre, záporokra, de havas eső, havazás átmenetileg csak a magasabb hegyeinkben fordulhat elő.
Többfelé élénk lesz a légmozgás, délután pedig nyugaton, északnyugaton az északnyugatira, északira forduló szelet átmenetileg erős lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és 8, a legmagasabb pedig 6 és 15 fok között alakul, viszont délután északnyugaton, nyugaton és északon az érkező hidegfront hatására már hűlni fog a levegő.
Szerdán változóan-, illetve erősen felhős időre van kilátás, de kisebb eső, zápor csak helyenként délkeleten, keleten és északkeleten alakulhat ki. Sokfelé élénk, helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. Hajnalra, reggelre a szélcsendesebb északi és északkeleti tájakon pára, köd képződhet. Reggel -3 és +5, kora délután pedig 5 és 13 fok között alakul a hőmérséklet, északon lesz hidegebb az idő.
Csütörtökön napközben sok felhő lesz az ország nagy része felett, északon, északnyugaton többfelé esőre, záporra is számítani kell. Élénk, erős, helyenként viharos lesz a déli, délnyugati szél. Enyhébb lesz a reggel, majd napközben 9-16 fokot mutathatnak a hőmérők.
Péntek hajnalban, reggel egy erős hidegfront érkezik, emiatt sokfelé számíthatunk esőre, havas esőre, helyenként havazásra is, majd délután már csak keleten, északkeleten valószínű vegyes halmazállapotú csapadék, miközben a Dunántúlon és a középső tájakon egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. Az északnyugatira forduló szelet az ország nagy részén erős, viharos lökések kísérik majd. Kora délután 1-6 fokra van kilátás. Szombaton mindenhol számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokra, csak elszórtan alakulhat ki futó hózápor. Még többfelé szeles időben lesz részünk. Fagyos lesz a reggel, majd napközben 1 és 6 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők.
Forrás: Időkép