Szent Valentin, azaz Szent Bálint a III. században élt. Krisztus papja volt, aki nagy tiszteletnek örvendett hívei körében.

A keresztény szentek életét és csodáit megörökítő gyűjtemény, a Legenda Aurea azt írja róla, hogy Claudius császár egyszer magához hívatta. Megpróbálta rávenni, hogy tagadja meg hitét és a római isteneket imádja. Ő ezt megtagadta, mire őrizetbe vették. A parancsnok, akire rábízták, a házába vitte és arra kérte, hogy gyógyítsa meg vak leányát. Bálint imádkozott és a lány visszanyerte látását. Ezt látva a parancsnok, egész háza népével együtt megtért. A feldühödött császár mindnyájukat kivégeztette.

A hagyománynak több változata is ismert volt, sőt több Bálint nevű szent története keveredett benne. Egy biztos, hosszú évszázadokig gyógyító szentként tisztelték és fohászkodtak hozzá.

Ám szerelemről eddig szó sem esett. Akkor miért tartják ma mégis a szerelmesek napját az ő ünnepén? A Magyar Kurír szerint talán azért, mert farsang idején amúgy is sok esküvőt tartottak? Vagy mert Bálint napján már nagyon várták a tavaszt? Egy biztos, először Itáliában, aztán Angliában és Franciaországban is a szerelmesek védőszentjeként tisztelték és romantikus legendákat szőttek alakja köré.

Shakespeare is megemlékezik a Hamletben a jeles napról: „Holnap Szent Bálint napja lesz, / Mindjárt reggel korán; / És ablakodnál, párodul, / Ott leszek, én leány. / Kelt a legény, felöltözött, / Ajtót nyitott neki: / Bement a lány, de mint leány / Többé nem jöve ki.