Világrekorddal végződő lovaspárbaj volt múlt hétvégén a Kincsem Parkban. Tóth Szilárdot, a győri ördöglovast 520 méteren, míg kihívóját, Bács Péter színész-kaszkadőrt 340 méteren át húzta a ló. Vagyis, Tóth Szilárd megdöntötte a lóval húzatás világrekordját. A Guinness Rekordok könyvében mostanáig a szintén magyar Halápi Roland szerepelt csúcstartóként, akit 472,8 méteren vonszolt a ló, ám neki közben lángolt a ruhája. A párbaj két résztvevőjével beszélgettünk.

Miért jó az, ha valakit húz egy ló?

Bács Péter: Mit ér az élet kalandok nélkül!?

Tóth Szilárd:  Gyermekként Zorro és Winnetou voltak a hőseim, rajtuk nőttem fel és sokáig hittem, hogy én is ezt az utat fogom járni. A szüleim úgy gondolták, majd csak felébredek az álmaimból, de nem így lett. Volt egy kitűzött célom: lesz egy gyönyörű fekete, temperamentumos lovam, mint Zorronak, érteni fogok a harchoz, a fegyverforgatáshoz és küzdök az igazságért. Aztán úgy húsz éve vagányságból felültem bikákra és vadlovakra. Sok veszélyes dolgot csináltam már, apám meg is kérdezte, miért akarom magam mindenáron kinyírni? Ő azt remélte, hogy jó állatorvos lesz belőlem, olyan, aki maximalista a szakmájában. Nem voltam rossz tanuló, a Révaiba jártam, majdnem kitűnővel fejeztem be, de a maximalizmusról más elképzeléseim voltak. 

Jóval később a különböző show-műsorokban mindig én játszottam a rosszat, akit meg kellett büntetni. Az indiánok amikor győztek, megkötözték a főgonoszt és kötéllel vonszolták a ló után. Engem többször húztak már így, de legfeljebb száz-százötven méternyit.

Mire gondolsz közben? Arra, hogy meddig tart még, mikor lesz vége?

Tóth Szilárd: Arra nem szabad, mert ez azt jelenti, hogy bajban vagy. Én arra gondolok, hogy mit lát a közönség. Egyszer különböző sérüléseim miatt az orvosok azt mondták, nem csinálhatok semmit, legfeljebb az izmokat nyújthatom.  A csapatommal egy bemutatón voltunk a Hortobágyon és egyszerűen nem bírtam ki, hogy semmit ne csináljak. A műsor végén úgy köszöntem el a nézőktől, hogy végighúzattam magam a füves pályán a tanítványaimmal. Iszonyatos sebességgel húztak, pörögtem-forogtam kifelé-befelé. A közönség őrjöngött, nekem pedig megvolt a nyújtás.

Lesz folytatás? Milyen terveitek vannak a jövőre?

Bács Péter: Végre sikerült találnom egy hozzám hasonló másik őrültet, így biztos vagyok benne, hogy az útjaink még keresztezik egymást. A rengeteg néző is arra sarkall minket, hogy folytassuk. Az ördöglovasoknak nagyon kemény vizsgán kell átmenniük, nagyon tisztelem őket. Sok mindenben hasonlítunk, de Szilárd ötven évesen csinál olyanokat, ami egy húsz éves kaszkadőrtől is óriási teljesítmény. Én színész és filmes kaszkadőr vagyok. Nekem a lovaglás hobbi, kikapcsolódás, meditáció egyszerre. Ő igazi profi, vakmerő és okos. Láttam a tanítványain, hogy milyen elképesztő akarat, alázat és tisztelet van bennük. A mai fiatalok csúnyán beszélnek, linkek, felelőtlenek, megbízhatatlanok. Itt pedig mindenki szépen beszél a másikkal, tisztelettudó a szüleivel, az idősekkel.

Tóth Szilárd: sokfelé hívtak már a világba, de itthon maradtam. Nekem az a dolgom, hogy itt teremtsek egy szemléletmódot, egy iskolát azért, hogy az ördöglovasok ne merüljenek feledésbe.

Az ördöglovas olyan ember, aki ördögi, veszélyes mutatványokat hajt végre a lován vagy a lovával. Valamikor profi harcosok voltak, nem hobbiból csinálták, minden mozdulatuknak célja volt. Ördöglovasnak lenni életforma a lóval, egy olyan társsal, aki törődésre, megértésre számít, akinek éppúgy vannak jobb és rosszabb napjai, mint nekem. 

A legfőbb célom, hogy mentorként, edzőként minél jobban felkészíthessem a tanítványaimat. Tanárként az a legfontosabb feladatom, hogy a vágyat erősítsem bennük. Ha ez sikerül, akkor lesz meg az a motiváció, amivel elérhetik a célt. Ehhez olyan álom kell, amibe az ember kicsit képes belehalni.