Talán akkor kezdődhetett az egész, amikor szükségessé vált rendeletben szankcionálni a vezetés közben kézben tartott telefont.

Abban az időszakban vált a végtagunk meghosszabbításává a mobilunk és vittük magunkkal mindenhová. Amikor bezárták a civilizált népességet a négy fal közé, eszközt kaptunk a kapcsolattartásra, de miután kiszabadultunk, nem tértünk vissza a személyes találkozásokhoz, inkább maradtunk az online kommunikációnál. Nem is olyan régen még meg tudtuk élni a pillanatot, ma már kijelzőn keresztül szemléljük a világot, akár egy koncerten is, ahol élőben élvezhetnénk a színpadi látványt, de a baráti együttlétek dinamikáját is megtöri egy fotóhoz való pózolás. Az a helyzet, hogy ráfüggtünk a kütyükre. És a legnagyobb baj, hogy a gyerekek kezébe adtuk a világot, ahol oly védtelenné válhatnak.
Vég nélkül posztolunk még akkor is, ha ezzel veszélybe sodorjuk magunkat: a nyaralásról feltett fotó térkép a tolvajoknak, a gyerekportré táptalaj a legsötétebb bűnöknek.

Szeptembertől digitális detoxot hirdettek az iskolákban, ami óriási felháborodást váltott ki azokban a szülőkben, akik már nem tudják elképzelni, hogyan lehet elektronika nélkül lekötni a csemeték figyelmét. Végre visszakerülhetnek a falra az analóg órák és újra elkezdik használni a kézírást, és ami a legfontosabb: nem tudnak olyan tartalmakat rögzíteni, amivel az online térben bánthatnak másokat.

Valójában a felnőtteknek sem ártana néha letenni az eszközöket, egymásra nézni és megtenni, amit már szinte el is felejtünk: önfeledten beszélgetni.

Illusztráció: depositphotos.com