Ne haljunk bele a mobilozásba!

Havassy Anna Katalin Fotó: Marcali Gábor
2024.09.16. 09:05

Mindenkire igaz a fenti felszólítás, de való igaz, hogy egyelőre még a fiatalokat jobban érinti a téma: többnyire náluk látni, hogy a fülükben hangszóró, miközben lehajtott fejjel nézik és nyomkodják a mobilt. A meggondolatlanságuk miatt már tragédiák is történtek. Előzzük meg a bajt!

Gyalogolni, bringázni, rollerezni jó! Ahogy zenét hallgatni is, és az okostelefon is hasznos, ha nálunk van. Viszont mindegyik veszélyes lehet a közlekedésben! Sajnos az idei tanév tragédiával indult: Gyálon egy 16 éves fiatal vesztette életét, amikor halálra gázolta a vonat. Szemtanúk szerint a baleset pillanatában a fülében fülhallgató volt, kezében pedig mobiltelefont nyomkodott…

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata lapunknak elmondta: valóban élő problémáról van szó. A mai felgyorsult világban semmiről sem szeretnének lemaradni az emberek, így a telefont akkor is nyomkodják, amikor gyalogos átkelőhöz vagy vasúti átjáróhoz érnek. Nyilván a fiatalok jobban érintettek, de az idősebb korosztály is hajlamos elfelejteni a szabályokat.

„A mobil elvonja a figyelmet, arra koncentrálnak ilyenkor. Tompul az óvatosság, sokszor nem is észlelik, hogy mondjuk piros a lámpa. A baj pedig könnyen megvan! Persze nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, de egy kisebb ütközés, elesés is komoly kellemetlenségeket okozhat. Kérjük, hogy a telefonokat tegyék el gyaloglás, bringázás vagy rollerezés közben! Az okostelefon hasznos eszköz, de a megfelelő helyen és időben használjuk! Semmi sem lehet olyan fontos, mint az épségünk, az életünk!”

Azt is megerősítették, hogy a fülhallgató is komoly veszélyeket rejt: csökkenti a hallást és szintén elvonja a figyelmet.

„Ha közlekedünk, szükségünk van minden érzékszervünkre! Ne tompítsuk le őket szándékosan! Hiszen ha halljuk, mi történik körülöttünk, akkor még van időnk reagálni, korrigálni! A „fülbe dugott” zene veszélyeket rejt, tekintsünk el tőle, míg biztonságos helyre nem érünk!” – kérték a vármegyei rendőrség munkatársai, majd hozzátették, ezzel nemcsak magunkat, hanem a környezetünkben lévőket is megóvhatjuk.

A fiatalokat ért vasúti balesetek számának visszaszorítása érdekében a MÁV az Oktatási Hivatal együttműködését kérte a fiatalok edukálására és annak érdekében, hogy a SíN-TÉR balesetmegelőzési célú ismeretterjesztő filmsorozat epizódjai minél több diákhoz eljuthassanak. A vasúttársaság több mint 2800 iskolához eljuttathatta a legfontosabb vasútbiztonsági szabályokat, valamint Molnár Péter mozdonyvezető videóüzenetét, amelyben ő is kéri a szabályok betartását.

Kapcsolódó témák: #baleset | #edukáció | #mobiltelefon | #okoseszköz | #rendőrség |