A Tandem-Szem már csak egy ugrásnyira van Párizstól!

Venesz Klaudia Fotó: Tandem-Szem
2024.08.25. 19:01

Németországban még az eső, a francia területeken pedig épp ennek az ellenkezője, a vízhiány nehezítette a Tandem-Szem bringásainak útját. Történt ugyanis, hogy az útvonalukon nem, hogy kisbolt, de még egy benzinkút sem akadt, nem is beszélve a hűs folyadékot kínáló közkutakról.

A gyengénlátók sportját és integrációját népszerűsítő egyesület tagjai augusztus 13-án indultak Párizsba tandemkerékpárokon, hogy részt vegyenek a paralimpiai játékok megnyitóján. A csapat bejelentkezett portálunknál: jól vannak, ma Poivres-nál pihentek egy kicsit, és tovább szelik az utakat a fővárosig. Ami most már karnyújtásnyira van, a tervek szerint a Tandem-Szemesek holnap már Párizsban hajtják álomra fejüket.

A rövid pausa alatt is készültek felvételek, közben persze a ruhákat is meg kellett szárítani valahogyan:

A Strasbourgban eltöltött két éjszaka után a magyar konzulátusra volt hivatalos a csapat, ahol Dr. Turai Zoltán, dr. Grünwald Éva és dr. Hochmann Bíbor, Magyarország Európa Tanács Melletti Állandó Képviseletének diplomatáival találkoztak. Jutott idő némi városnézésre is, és szükséges volt ez a hosszabb szusszanás a bringásoknak, ugyanis másnap egy hosszabb szakaszt kellett megtenniük.

Lagarde mellett olyan csatornákon keltek át, ahol a jármű- és gyalogosforgalomban résztvevők is megállhatnak megcsodálni egy-egy zsilipelést. Tegnap már St. Disier városa volt az úticél, az útvonalon a tikkasztó hőségben a folyadékpótlás jelentette a legnagyobb kihívást a kalandorok számára.

Ritka, mint a fehér holló: végre egy hűs vízű kút! (fotó: Facebook/TandemSzem)

A tegnapi szélvihar megnehezítette a haladást: kidőlt fák több helyen okoztak akadályt a kerékpárúton, de hőseink ezt is szerencsésen leküzdötték.

A társaság bár még lelkes, de igencsak fáradnak a lassan két hete tartó túra miatt, de minden fájdalmuk és fáradtságuk el fog szállni, ha végre elérik úticéljukat!

Korábban írtuk:

Kapcsolódó témák: #olimpia | #paralimpia | #párizs2024 | #Tandem-szem |