Sokáig úgy voltam vele, el kellett volna törölni a mostani olimpiát, mert ez így nem az igazi, ez így nem a sport ünnepe. Nem lehetnek ott a szurkolók, üresek a lelátók, az újságírók is korlátok között dolgozhatnak. Meg amúgy is, ne akarjunk mindig mi lenni az erősebbek! Napról-napra változott meg a véleményem, s most már teljes meggyőződéssel írom: kellett ez az olimpia!

A világnak, a sportnak, a szurkolóknak, az olimpikonoknak, mindenkinek! Mert az olimpia egy négy évente megtartott örömünnep, ahol a sportot, a sportszerűséget, a barátságot ünneplik az emberek. Ahol nem ellenségek vannak, hanem ellenfelek, s ahol tiszta eszközökkel küzdenek egymás ellen, ahol a teljesítmény számít. Ahol tudni kell mit kezdeni a sikerrel és a kudarccal is.

Soha nem jártam még olimpián, de munkatársaimnak köszönhetően a rióit és a tokióit is végigdolgozhattam itthonról. A győri EYOF, a mi „mini-olimpiánk” pedig annyira testközelben zajlott, s annyira tűzközelben voltunk, hogy azóta is hálás vagyok a sorsnak és azoknak akik bíztak bennünk.

Most két héten keresztül annyira pörögtünk szerkesztőtársammal, Mireider Mátéval, hogy biztos vagyok benne, pár napig még lézengünk, s nem találjuk a helyünket. Várjuk az újabb közvetítéseket, az újabb üzeneteket Tokióból, amik már nem jönnek, mert kialudt a láng, így próbáljuk felvenni a hétköznapok ritmusát. Persze megkönnyebbülés és öröm is van, mert megcsináltuk, úgy, ahogy szerettük volna. Úgy tudtunk együttműködni a Tokióban dolgozó Nagy Roland sportújságíró kollégánkkal, ahogy azt elterveztük, olyat tudtunk adni a Győr+ Online olvasóinak, amellyel reméljük édesebb volt a reggeli kávé és a fogmosás közben is mosolygott a tükörkép. Egy kicsit többet, egy kicsit különlegesebbet, hiszen a Győr+ Média ismét ott lehetett egy olimpián!

Számos csodát élhettünk meg, magyar klasszis teljesítményeket, csúcsra éréseket, szembenézéseket, összegzéseket. Örömittas szavakat, meghatott bajnokokat, s édesen-sós könnyeket, amelyek a megkönnyebbülésből, a hálából és az emberfeletti munkából fakadtak.

Rengeteg tiszteletet érdemlő sportolót láthattunk, olvashattunk, akik nagyon odatették, kihajtották magukat, dacolva a szigorú szabályokkal, az állandó maszkviseléssel, a bezártsággal, a kiszámíthatatlansággal. Írhattunk ezekről a szimpatikus, szerethető emberekről, akiknek sokszor a sorsa is kirajzolódott egy-egy versenyen, akik szeretteikről sem felejtkeztek el az interjúkban. Izgulhattunk, vajon Roland tudott-e enni már aznap, s vajon odaér-e a néha életveszélyesnek beillő japán taxikkal vagy a hűtőkocsi hőmérsékletű buszokkal a különböző helyszínekre, ahol viszont sokszor +40 fok is lehetett.

Aggódtunk sportolókért, hogy bírják-e majd a szélsőséges időjárást, hogy Kopasz Bálinton, a győri kajak-kenuson miért nincs sapka és szurkoltunk, hogy vajon Roland a BMX verseny után nem kap-e olyan napszúrást, hogy a következő napot a gyufaskatulyányi szobájában lesz kénytelen tölteni… Fáradtak voltunk hajnalban, de egy 5 óra körüli magyar aranyérem jobb bármilyen kávénál… S most már bevallhatom: ha nem Roland üzenetére ébredtem hajnalban, már kérdeztem is tőle, merre jár… Mert a Győr+ Média megint ott volt az olimpián!

Egy furcsa, de csodálatos, a koronavírus-árnyékában megtartott olimpián. A japánok így is megtettek mindent, hogy jól sikerüljön és valljuk be: büszkék lehetnek magukra. Nem érződött, hogy erősebbnek hiszik magukat bárkinél, hiszen ott volt mindenhol a kordon, a teszt-pont, a fertőtlenítő és persze a milliónyi maszk. Reméljük olimpián most először és utoljára!

Most már elismerem: tévedtem. Hiba lett volna lefújni ezt az olimpiát. Hatalmas tévedés… Sokat kaptunk, amelyek egy életen át kísérnek mindenkit aki valamilyen formában részese volt.

Jöhet 2024 és Párizs! Reméljük ismét velünk, a Győr+ Médiával a helyszínen!