Az anyává válás egy igazi csoda de, persze sok nehézséggel is jár. Egész friss, saját tapasztalatok alapján folytatom a mesélést erről.
Az első rész itt olvasható:
Figyeljünk a táplálkozásra
Figyelj a táplálkozásodra és a folyadékbevitelre. Természetesen a szoptatás alatt megnövekszik az energia- és vízigényünk. Próbáljunk tápanyagban és nem kalóriában gazdag élelmiszereket juttatni a testünkbe. Kerüljük a cukrokat még akkor is, ha sokszor azt gondoljuk, most erre van szükségünk, de lehet, hogy csak a fáradtság, kimerültség miatt ingadozó vércukorszintünk játszadozik velünk. Ha mégis ránk tör a falánkság, először igyunk egy nagy pohár vizet, majd sétáljunk a picivel pár kört és ha még ezután is felfalnánk a világot, akkor igyekezzünk egészséges nasikhoz nyúlni.
Legyen ,,énidő”
Természetesen átrendeződnek az ember prioritásai, mikor gyermeke születik, de mégsem szabad személyes igényeinket teljesen elnyomni. Boldog, kiegyensúlyozott babához boldog, kiegyensúlyozott anya kell. Egy félórás, nyugodt fürdésért vagy jógáért cserébe egy egész napnyi derűt és türelmet kaphat a család.
Elegendő alvás (kellene)
Ebben az időszakban egy jó alvás körülbelül annyira tűnik valószerűnek, mint egy sci-fi regény cselekménye. De mégis rendkívül fontos. Ha nem alszol, nem tud a szervezet regenerálódni, felborul a hormonháztartásod és a vércukorszinted is. Próbálj bevetni mindent. Aludj délután a picivel, vagy amíg apu vagy a nagyszülők elviszik sétálni, átveszik dajkálni kicsit. A picur jobb alvásáért is lehet taktikákat alkalmazni. Segíthetnek a pocakhangok, a fehér zaj, de a babamasszázs is jótékonyan hathat a kisded pihenésére.
Ne félj kérdezni
Kérdezz meg mindent, ami aggaszt, amit nem tudsz, nem értesz vagy egyszerűen bizonytalan vagy benne. Nem kell mindent tudnod, nem szégyen kérdéseket feltenni a nővérkének a kórházban, a védőnőnek, a már tapasztaltabb barátnőknek, anyáknak. Én például mindig felírtam a felmerülő kérdőjeleket, és mikor jött a védőnő, elővettem a jegyzetet, majd szépen sorban átbeszéltünk mindent.
Hagyd az apukát, nagymamát is érvényesülni
Át kell engedni picit a gyeplőt. Nem tarthatsz mindig, mindent egy személyben kézben. És nem is kell. Talán a nagyi nem pontosan úgy pelenkáz, fürdet vagy altat, mint te, de lehet, pont ebből nyersz valami új, jól működő trükköt. Nálunk a fürdetésben apu a top. Altatásban meg a nagyi. Mindkettőjüktől lestem el taktikákat, amit beépítettem a saját kialakult rutinunkba.
Használd a humorod
Egy jó nevetés rengeteg nehézségen átsegít. Lásd meg a nehéz helyzetekben is a komikumot mérgelődés helyett. Én például sokszor elképzelem, mit gondolhat a pindur. Leszinkronizálom magamban őt, mit mondana, mikor háromszor megyek vissza a lakásba, mikor rosszul adom rá a ruhácskát, mikor másodszor pisil le a pelenkázón, kacagva, vagy mikor sírni kezd, amint leülök.
Az élet megy tovább
Mikor világra jön egy új élet, a babával együtt egy anya is születik. Fontos, hogy nem véget ér az eddigi életed, csak átalakul kicsit. A picivel együtt is lehet sportolni, közösségbe járni, kirándulni stb. A különböző hordozókendők hatalmas segítséget jelenthetnek. És az általuk nyert szabadság a piciknek is jót tesz. Hisz nem is lehetne jobb helyük, mint anya mellkasán. Ők nyugodtak, mi boldogok.
A cikk szerzője prevenciós és mozgástudományi szakember.